Fontos tudnivalók munkába állás előtt: a munkáltató és a munkavállaló kötelezettségei 2021-ben

Fontos tudnivalók munkába állás előtt: a munkáltató és a munkavállaló kötelezettségei 2021-ben

Mielőtt munkába állunk Nyíregyházán, érdemes tisztában lenni pár alapvető tudnivalóval, a félreértések elkerülése végett. A munkavállalóra és munkáltatóra egyaránt vonatkoznak kötelező érvényű jogszabályok, de bizonyos normákhoz szintén érdemes alkalmazkodni.

A munkáltató kötelezettségei 2021-ben

A nyíregyházi cégeknek és vállalatoknak is be kell tartaniuk bizonyos jogszabályokat a foglalkoztatás kapcsán. Ennek értelmében jött létre például a minimálbér fogalma is, melynél alacsonyabb bérezésben nem állapodhatnak meg a felek – kivéve alkalmi bejelentés vagy megbízási szerződés esetén. Részmunkaidő esetén ez az összeg arányosan oszlik el, szemléltetésül: a garantált bérminimum 2021-ben bruttó 219.000 forint teljes munkaidő esetén (heti 40 óra), ezért részmunkaidőben (pl. heti 20 óra), aki ennek felét dolgozza le és minimálbérre van bejelentve, bruttó 109.500 forintra jogosult.

Fontos tudni továbbá, hogy a munkáltató nem dolgoztathatja ingyen még az új kollégákat sem: Magyarországon – így Nyíregyházán sem – jogilag nem engedélyezett a próbanap, próbahét vagy próbahónap alkalmazása. Ezért már az első naptól fogva, írásos munkaszerződésbe kell foglalni minden lényeges információt (pl. pozíció, a fizetés mértéke, munkavégzés helye stb.).

Szabályok, melyet szintén nem hagyhatóak figyelmen kívül: a munkáltatónak biztosítani kell a szervezett munkavégzés kereteit, a veszélyek elleni védekezést vagy épp az elsősegélynyújtás feltételeit.

https://jogaszvilag.hu/cegvilag/amit-a-munkaba-allas-elott-mindenkinek-tudnia-kell/

 

A munkavállaló kötelezettségei 2021-ben

Szép világ is lenne, ha csak a munkáltatónak kellene betartania bizonyos előírásokat. Természetesen ez nem így van, a munkavállalóknak szintén tisztában kell lenniük a legfontosabb kötelezettségeikkel. Idetartozik például, hogy mindenkori legjobb tudásuk szerint kell elvégezniük a munkájukat – hiszen ezért fizetik őket. Köteles a munkaszerződésben foglaltakhoz tartani magát és az előírt helyen, időben munkára képes állapotban megjelenni.

munkavállaló kötelezettségei

A munkavállalónak be kell tartania a vonatkozó rendelkezéseket, a közvetlen felettes utasításait. A szabadságolást előre egyeztetni szükséges, bizonyos pozíciók esetén akár kollégáival is, határidők és egyéb feladatok betartása, illetve elvégzése miatt.

https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/151/munkavallalok-jogai-es-kotelezettsegei

 

Egyéb jogok, normák betartása

Minden munkahelyen léteznek „íratlan szabályok”. Lehetséges, hogy a munkáltató engedélyezi az otthoni munkavégzést és rugalmas munkaidőt, mindez azonban nem jelenti azt, hogy napokra eltűnhetünk szó nélkül. Ajánlott továbbá tartani magunkat a „hagyományos” munkaidőhöz, így például, ha késő délután vagy éjszaka végzünk el egy feladatot, illendő lehet az ezzel kapcsolatos emailt a következő napra időzíteni.

A munkába állás előtt nézzünk utána az adott – nyíregyházi – cégnek és ismerjük meg őket kicsit jobban, a beilleszkedésben is sokat segíthet, ha nem teljesen idegen terepre „evezünk”. Persze minden munkahely más és más, a dolgok pedig általában azért jönnek maguktól – ennek ellenére tegyük meg minimálisan, amit meglehet.

Álláslehetőségek Nyíregyházán: https://nyiregyhazaallas.hu/

 

NyiregyhazaAllas.hu / P.P.