3+1 online vállalkozás ötlet, amit Nyíregyházáról is elindíthatsz

3+1 online vállalkozás ötlet, amit Nyíregyházáról is elindíthatsz

Az online vállalkozás indításának nagy előnye, hogy nem függ helytől, így akár Nyíregyházán „kívül” is gondolkodhatunk. Nem mellesleg akár passzívan, a világ bármely tájáról is folyamatosan pénzt kereshetünk. Nézzük a legjobb ötleteket.

A vállalkozói DNS és üzleti véna

Szokás mondani, hogy a vállalkozói lét nem való mindenkinek. Önállóság, függetlenség és bizonytalanság – több előnyt és hátrány is meg lehetne nevezni, ami ezzel az életmóddal jár. Egyeseknek bejön, másoknak nem. Akárcsak maga az üzlet, amit kitalálnak. A legtöbb végső soron azonban a megvalósításon múlik. Próbálkozni pedig mindig ér, akár meglévő munka mellett is belefoghatunk bizonyos „maszek” munkákba.

Nyíregyházán is egyszerűen, gyorsan indíthatunk céget, online pedig az irodabérléssel és hasonlókkal sem feltétlenül kell foglalkozni. Igaz, léteznek más költségek, például a domain, tárhely és társai, melyek az internetes jelenléthez szükségesek.

Ha biztosra mennél és munkát keresel, mielőtt belevágsz a vállalkozásba, bőven találhatsz álláslehetőséget Nyíregyházán: https://nyiregyhazaallas.hu/

 

Online vállalkozás

Ami a legjobb benne, hogy akár otthonról, a fotelből felépíthetünk olyan üzletet, melyből akár nemcsak megélhetünk, hanem jó színvonalon eltarthatjuk a családunkat és magasabb jövedelemre tehetünk szert, mintha alkalmazottként dolgoznánk. Nézzünk 3+1 ötletet, amivel nagyot lehet szakítani:

 

1. Webshop üzemeltetése

Szinte már-már „divatnak” nevezhetnénk az online piacon, hiszen sosem volt ennyire felkapott saját webshopot és e-kereskedést indítani. Ahhoz, hogy elindítsuk, szükségünk lesz némi kezdőtőkére, bérlés esetén a webshop motorért havi szinten kell fizetni, de a domain, az SSL tanúsítvány, a tárhely vásárlás és a vállalkozói lét (számlázáshoz) egytől egyig kiadásokkal jár. Ötlet és tervezés nélkül tehát nem érdemes belevágni, de hosszú távon bőven megéri, ha van mit eladni.

https://sikermania.hu/webshop-inditas/

 

2. Influenszerkedés: blog, vlog és társai

Az influenszerek életmódja és munkája talán sokakat elriaszt, azonban 2021-ben az egyik legjobb megélhetési forma. Ha sok követőre teszel szert – akár Nyíregyházán vagy a környéken –, akkor nő a bevételed és egy nap azon kaphatod magad, hogy már a főállásoddá vált ez a fajta szereplés. A blogolás és vlogolás során pedig akár hasznos, szakmai tanácsokkal is elláthatjuk a közönséget, például a népszerű DIY (do it yourself) módszerrel, amiből napjainkban talán többen tanulnak, mint a különböző tankönyvekből.

Influenszerkedés

 

3. Digitális szolgáltatások

Ez a téma annyira sokrétű, hogy nem is igazán lehet megnevezni egy-egy területet. Aki informatikával (programozás, webfejlesztés stb.) foglalkozik, simán felhúzhat magának egy jól menő online vállalkozást. Idetartoznak továbbá az online marketing vállalkozók vagy virtuális asszisztensek egyaránt. Nemcsak az ötlet és a vállalkozás fontos ezen a téren, hanem a digitális tudás, a különböző skillek megléte. Lehetséges, hogy valaki nem programozóként szeretne dolgozni, de az online jelenléthez mégis jól jön némi IT tudás.

 

3+1. Online tanácsadás és képzések, tanfolyamok indítása

Ha erős digitális és online tudásanyaggal rendelkezünk, illetve van egy-egy szakterület, melyben már eredményeket értünk el, érdemes tanácsadásban vagy képzésekben gondolkodni. Manapság egyre többen kezdik el képezni magukat az online térben, ezért nagy a kereslet is iránta. Egyszerű, gyors és rugalmasan használható – mindenki akkor tanul, amikor akar. Létrehozhatunk tehát saját tananyagokat, tanfolyamokat és mentorálhatjuk a jövő generációját.

 

NyiregyhazaAllas.hu / P.P.