Kirúgtak? Itt van 5 tanács a talpra álláshoz!

Kirúgtak? Itt van 5 tanács a talpra álláshoz!

Sajnos bárkivel előfordulhat, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, nem teljesít megfelelően a munkahelyén és ezért megválik tőle munkáltatója. Az is megeshet, – mint ahogy a járványidőszak be is bizonyította – hogy egyszerűen csak a körülmények áldozatává válunk és ezokból veszítjük el állásunkat.

Ezt követően nagyon könnyen mélyrepülést vehet az életünk, s eluralkodhatnak a fejünkben a negatív gondolatok. A következőkben 5 tanácsot sorolunk fel azzal kapcsolatban, hogy miként kezeljük a menesztés tényét, és hogyan kezdjük el karrierünk visszaépítését.

https://karrierplusz.jobline.hu/allaskeresok/20180726_6_dolog_amit_tudnod_kell_ha_kirugtak

 

1. Forduljunk a kapcsolatainkhoz

Függetlenül attól, hogy megvált tőlünk a munkáltatónk, ne hanyagoljuk el korábbi munkatársainkat. A korábbi munkatársak ugyanis az együttérzés nevében akár a legnagyobb szövetségeseink is lehetnek a menesztést követő időszakban.

Ezenkívül ne szégyelljünk beszélni családtagjainkkal, barátainkkal a történtekről, sőt ha lehet inkább kérjünk tőlük segítséget. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a „lelkifröccs” és a jótanácsok mellé kapunk 1-2 telefonszámot is, méghozzá olyanokét, akik a későbbi elhelyezkedésünkben lehetnek a segítségünkre.

 

2. Kérjünk referenciát

 Annak ellenére, hogy menesztésre kerültünk még kérhetünk referencialevelet korábbi főnökünktől, ez ugyanis jól jöhet a későbbi álláskeresés során. Ennek realitását mérlegeljük az alapján, hogy mi az elbocsájtásunk oka, de amennyiben látunk rá esélyt, hogy korábbi felettesünk akár pozitív értékelést is adhat rólunk néhány sorban, próbáljunk meg élni a lehetőséggel.

 

3. Maradjunk játékban

Ne engedjünk a Netflix, illetve az alibi házimunkák csábításának és ne pazaroljuk az időnket. Kulcsfontosságú, hogy az önéletrajzunkban keletkezett rés nehogy szakadékká táguljon, igyekezzünk a lehető leghamarabb visszatérni a munka világába. Ha azonban mégis úgy döntünk, hogy jót tenne egy kis pihenő, azt próbáljuk meg minél produktívabban tölteni. Olyan tevékenységekre gondoljunk, melyek javítják az esélyeinket a munkaerőpiacra való visszatérésben, mint például a különböző tanfolyamok, továbbképzések.

Munkahelyváltás

Az aktuális Nyíregyházán induló tanfolyamokról az alábbi linken tájékozódhatunk: https://www.melyiksuli.hu/felnottkepzes-okj-tanfolyamok/helyszin/nyiregyhaza

 

4. Figyeljünk mit mondunk, ha az előző munkáltatónkról beszélünk

Nagyszerű, ha túljutottunk a hullámvölgyön és már állásinterjúkra járunk, azonban legyünk résen, mivel ezeken a beszélgetéseken akár arra is rákérdezhetnek, hogy mi volt az oka előző munkaviszonyunk megszűnésének. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy ne térjünk ki látványosan a válaszadástól, beszéljünk őszintén és semmi esetben sem hazudjunk róla. Emellett kerüljük előző munkáltatónk pocskondiázását, fogalmazzunk a lehető legdiplomatikusabban. Azzal, ha látványosan elkezdjük szidni előző munkahelyünket, illetve főnökünket, semmikép sem tehetünk jó benyomást.

 

5. Ne maradjon el az önreflexió

Mielőtt újra munkába állnánk szánjunk időt arra, hogy őszintén, önmagunk mentegetése nélkül átgondoljuk mi vezetett előző munkahelyünk elvesztéséhez. Ne féljünk beismerni, ha hibáztunk, nézzünk mélyen önmagunkba és értékeljük az erősségeinket, illetve a gyengeségeinket. Ha ezeket a lépéseket megtesszük szinte biztosan nem fogunk ugyanabba a hibába esni, mikor a legközelebb munkába állunk.

https://www.profession.hu/cikk/igy-alljunk-talpra-az-allasunk-elvesztese-utan

 

Munkára!

Nyilvánvalóan egy elbocsájtást követően nem vagyunk éppen életünk formájában, de el kell fogadnunk, hogy ez sokakkal megesett már és még meg is fog a későbbiekben. A kirúgás ténye persze nem azt jelenti, hogy a partvonal mellé vagyunk ítélve egy életre. Igyekezzünk minél előbb visszatérni a „pályára”, éppen ezért nézzünk körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ weboldalon az aktuális nyíregyházi ajánlatokért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / P.P.