Megszólalni az állásinterjún idegen nyelven? Aggodalomra semmi ok!

Megszólalni az állásinterjún idegen nyelven? Aggodalomra semmi ok!

Bizonyos idegennyelv-használatot igénylő pozíciók esetében, biztosan számítanunk kell rá, hogy letesztelik a nyelvtudásunkat. Ez akár már egy telefonos interjú keretein belül is megtörténhet, de előfordulhat az is, hogy csak a személyes interjú során valósul meg.

Ilyenkor fontos, hogy felkészültek legyünk, ne érjen váratlanul a kialakult helyzet. Az álláshirdetők általában világosan megfogalmazzák, hogy milyen szintű nyelvtudásra van szükségünk a pozíció betöltéséhez, és saját belátásunkra van bízva, hogy eldöntsük, megfelelünk-e ezen követelményeknek. Ha úgy érezzük, hogy igen, akkor bátran jelentkezzünk a kiszemelt állásra és ne riadjunk vissza attól, hogy bizonyítanunk kell majd nyelvtudásunkat. A következőkben néhány olyan tanács kerül felsorolásra, melyek hasznosak lehetnek egy idegen nyelvű állásinterjú és az azzal kapcsolatos felkészülés esetében.

 

Legyünk őszinték a nyelvtudásunkkal kapcsolatban

Első és legfontosabb tanács, hogy az önéletrajzunkban legyünk őszinték a nyelvtudásunkat illetően. Ez ugyanis egy olyasfajta dolog, amire előbb-utóbb úgyis fény derülne és csak kellemetlen helyzetbe sodorjuk magunkat, ha a valós tudásunk nem tükrözi a leírtakat. Fontos továbbá, hogy azt is tüntessük fel, ha esetleg rendelkezünk ugyan a megkövetelt szintű nyelvvizsgával, de a nyelvet évek óta nem használtuk aktívan. Ezzel ugyanis megmutatjuk, hogy egy bizonyos szintre már egyszer feltornásztuk a tudásunkat, ugyanakkor annak használata hiányában sokat felejtettünk és már nem biztos, hogy ugyanazon a szinten vagyunk, mint mikor a papírt szereztük.  

Gyakoroljunk

Az interjú idegen nyelven történő részénél sem kell a megszokottól eltérő kérdésekre számítanunk, valószínűleg több olyan általános kérdést is nekünk szegeznek, amelyeket egy anyanyelvünkön folyó interjún is megkérdeztek volna. Ilyen kérdések lehetnek például, hogy:

  • Mit tud a cégünkről?
  • Miért jelentkezett erre a pozícióra?
  • Hogyan látja magát öt év múlva?
  • Mi motiválja karriercéljai elérésben?
  • Van-e bármilyen kérdése a céggel, pozícióval kapcsolatban?

Az ilyesfajta kérdésekre valószínűleg mindig készülünk, ha állásinterjúra megyünk. Most csupán csak annyi a dolgunk, hogy ezekre a kérdésekre a pozícióhoz szükséges idegen nyelven is felkészülünk. Eltervezett válaszainkat akár papírra is vethetjük, hogy jobban belevésődjön memóriánkba és ezáltal magabiztosabban tudjunk válaszolni.

https://blog.esl-languages.com/blog/career/5-tips-to-ace-a-job-interview-in-a-foreign-language/

Készüljünk fel a szakmából is idegen nyelven

Az alapvető HR-es kérdéseken felül számoljunk annak a lehetőségével is, hogy szó esik a szakmáról, esetlegesen szituációs feladatokban kell helytállnunk – mindezt idegen nyelven. Ebből kifolyólag jó, ha tisztában vagyunk a szakmával kapcsolatos alapvető kifejezésekkel, szófordulatokkal. Legyünk képesek továbbá beszélni szakmai életutunkról, illetve a korábbi munkahelyeink tevékenységi területeiről és az ott betöltött szerepünkről.

Szakmai felkészülés

 

Időben álljunk neki a felkészülésnek

Már a jelentkezésünk elküldését követően álljunk neki a nyelv gyakorlásának, különösen akkor, ha tudjuk hogy a pozíció feladatköréből adódóan biztosan tesztelik majd a tudásunk. A pályázatok elbírálása úgyis legalább 2-3 hetet igénybe vesz, s ha mégsem csörrenne meg telefonunk, akkor sem veszítettünk semmit, hisz a nyelvtanulásra sok mindent lehet mondani, de hogy elpocsékolt idő lenne azt semmiképp.

Ne aggódjunk, ez nem egy nyelvvizsga

Az interjú során ne az legyen a fő cél, hogy mondandónkba ne csússzon semmiféle nyelvtani hiba, hanem igyekezzünk egyfajta folyamatosságot, gördülékenységet éreztetni a beszédünkben. Ne gondolkodjunk sokáig olyan szavakon, amik nem jutnak az eszünkbe, hanem inkább igyekezzünk másként megfogalmazni a mondanivalónkat. Az interjút készítők ugyanis elsősorban azt fogják figyelni, hogy mennyire vagyunk kommunikatívak az adott nyelven, és mennyire tudnánk megértetni magunkat a külföldi kollégákkal, ügyfelekkel.

Amennyiben nyelvtudással keresnél állást nézz körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ weboldal főoldalán a legfrissebb ajánlatokért

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.