Hogyan segíthetjük egy új kolléga beilleszkedését?

Hogyan segíthetjük egy új kolléga beilleszkedését?

Bizonyára mindannyian emlékszünk a jelenlegi munkahelyünkön eltöltött első napjainkra, a jó és rossz benyomásokra egyaránt. Egy új közegben az első napokon mindenki számára különösen jól esnek a biztató szavak, segítőszándékú megnyilvánulások. Az alábbiakban azokat a tanácsokat gyűjtöttük össze, melyekkel olyan légkört teremthetünk a cégen belül, hogy az új kolléga már akár az első napon otthonosan érezhesse magát az új környezetben.

Mutatkozzunk be

Bár általában az új kollégákat a csoportvezetők az első héten bemutatják, ha valamilyen oknál fogva erről lemaradtunk volna, bátran keressük őt meg a bemutatkozás bepótlásának céljából. Ezzel elkerüljük a mindkét fél számára kissé kellemetlen „mi még nem is találkoztunk” típusú párbeszédeket.

Kérdezzük

Minden új kolléga számára jól esik, ha érdeklődést mutatnak iránta és próbálják a beintegrálni a munkahelyi közösségbe. Amennyiben félénkebb és nem kezdeményez kommunikációt, tegyük meg mi az első lépést. Érdeklődjünk korábbi munkahelyeiről, tapasztalatairól, vagy egyszerűen csak olyan egyszerű témákról, mint hogy hol nőtt fel, mit szeret csinálni szabadidejében.  

Hagyjunk üzenetet

Ha az első napokban esetleg egyáltalán nem adódna lehetőségünk az interakcióra az új kollégával, akár egy egyszerű, az íróasztalán hagyott köszöntő üzenettel is kitudjuk fejezni támogatásunkat a beilleszkedését illetően.

Vezessük körbe

Ha valamilyen oknál fogva kimaradt ez a heti programjából, vállaljuk a feladatot és vezessük körbe az új kollégát az egyes munkaállomások, illetve különböző pihenő- és étkezőhelyek között. Ezenkívül megtaníthatjuk a mindennapi használati eszközök (pl. fénymásoló) használati módját is. Ezek mindenképpen a hasznára fognak válni.

Vonjuk be a közösségbe

Van esetleg egy csoportbeszélgetésünk, melyekben vicces üzeneteket osztunk meg egymással? Esetleg körlevelekben tesszük ugyanezt? Bátran vonjuk be az új kollégát is ezekbe a csoportokba, a közös viccelődés ugyanis jelentősen megkönnyítheti a beilleszkedését.

https://www.vault.com/blogs/workplace-issues/11-ways-to-make-a-new-coworker-feel-welcome

Fejezzük ki segítő szándékunkat

Az első hetekben biztosan nehézséget okoz a számára, hogy a rendkívül sok információból kihámozza a lényeget. Igyekezzünk biztosítani afelől, hogy bármilyen kérdéssel fordulhat felénk, és ha válaszolni nem is tudunk, eltudjuk irányítani ahhoz a személyhez, aki megoldással szolgálhat a problémájára.

Új kolléga segítése

Dicsérjük, ha jól teljesít

Ha az első napokban, hetekben a rábízott feladatokat sikerrel abszolválja, mindenképpen adjunk hangot elismerésünknek. Rendkívüli pluszt jelenthet ugyanis a kolléga számára, ha érzi, hogy munkáját már a kezdetektől fogva elismerik.

Meséljünk a kollégákról

A kávészünetek, ebédszünetek jó alkalmak lehetnek arra, hogy beszélgetésbe bonyolódjunk a frissen érkezett munkatársakkal. Ilyenkor ejthetünk néhány szót a kollégáinkról és azok egyes szokásairól is. Fontos, hogy ne próbáljuk őket rossz színben feltüntetni, még azokat a kollégákat sem, akiket esetleg sokan kifejezetten nem szeretnek bizonyos tulajdonságaik miatt. Hagyjuk inkább ezt az ő számára, hogy kitapasztalja. Persze, ha tudjuk valakiről, hogy egyes dolgokra kifejezetten érzékeny és rosszul reagál rájuk, akkor azzal kapcsolatban tehetünk néhány figyelmeztető megjegyzést.

https://delego.hu/2020/06/29/uj-kollega/

Keressük a társaságát

Ha a munkaidőn kívül van esetleg olyan program, amit rendszeresen űzünk együtt a kollégákkal kikapcsolódás céljából, akkor igyekezzünk az újonnan érkezőt is belevonni ezekbe az eseményekbe. Azt is rábízhatjuk akár, hogy a következő program megszervezéséért ő legyen a felelős.

Amennyiben kipróbálnád magad egy új munkahelyen, nézz körbe a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalán a legfrisseb ajánlatokért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.