Mi teszi sikeressé a csapatmunkát?

Mi teszi sikeressé a csapatmunkát?

Rengeteg álláshirdetésben találkozhatunk azzal a jelentkezők felé megfogalmazott követelménnyel, hogy legyenek jó csapatjátékosok, az önálló munkavégzés mellett legyenek képesek a hatékony csapatmunkára is. Ez nem csoda, hisz egy munkahelyen általában több ember hatékony együttműködése, illetve összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy az adott vállalat sikeresen és eredményesen tudjon működni.

Egy jó csapat összeállítása azonban korántsem egyszerű feladat. A csapatmunka során ugyanis minden csapattagnak a személyes képességeit, kompetenciáit egy közös cél érdekében kell hasznosítania, mindezt akár kompromisszumok árán is. Ez azt jelenti, hogy csapatban dolgozva az egyes feladatok elosztásától kezdve egészen a munka megvalósításának módjáig, rengeteg mindenben kell dűlőre jutni, és annak érdekében, hogy ez hatékonyan megvalósuljon nem árt követni néhány szabályt. A következőkben azokat a szabályokat vesszük sorra, melyek betartása kiemelt fontosággal bír a csapatmunka hatékonyságát illetően.

Csapat céljának meghatározása

Talán a legfontosabb lépés a csapatalakítás okainak és a közös munkavégzés céljainak meghatározása. Ezek nélkül ugyanis szinte lehetetlen küldetés egy szervezet figyelmét és motivációját fenntartani. Összességében elmondható, hogy ezzel kapcsolatban a „miértekre” való válaszadás jelenti a kulcsot, hisz amennyiben a csapat minden tagja számára világos, hogy mit miért tesz és a siker érdekében milyen áldozatokat kell hoznia, abban az esetben le vannak fektetve a hatékony munkavégzés alapjai.

Szerepek meghatározása, különös tekintettel a vezetőkre

A közös munka során nagy jelentőséggel bír, hogy mindenki tisztában legyen a pozíciójából adódó feladataival, felelősségeivel. Ennek hiánya ugyanis ahhoz vezethet, hogy a csapattagok megpróbálják egymásra hárítani a teendőik és az azzal járó felelősségeik egy részét. Itt kapnak nagy szerepet a csapaton belül vezető beosztásban tevékenykedő kollégák, feladataik egy jelentős hányadát ugyanis az adja, hogy az utasításokat a csapat működését elősegítő leghatékonyabb módon osszák ki. Ezenkívül fontos, hogy olyan emberek kerüljenek vezető pozícióba, akik szakértelme és mentalitása minden dolgozó számára ösztönzőleg hat.

csapatmunka

https://freebees.io/blog/csapatmunka/

Hatékony kommunikáció megteremtése

A közös munkavégzés szempontjából elengedhetetlen, hogy a csapattagok hatékonyan kommunikáljanak egymással. Ennek kapcsán fontos kiemelni, hogy a kommunikációnak legalább annyira fontos része a hallgatás, mint maga a beszéd. Ez azt jelenti, hogy arra kell törekedni, hogy a csapattagok meghallgassák egymás gondolatait, észrevételeit és csak ezt követően szálljanak egymással vitába, ha nem értenek egyet. Az ugyanis teljesen normális és elfogadott dolog, ha a csapaton belül nem egyezik meg mindenkinek az álláspontja egy adott problémával kapcsolatban. A kulcs az ehhez hasonló a helyzetek kezelésének a mikéntjében rejlik.

 

A csapatmorál építése

Szinte mindenkinek vannak tapasztalatai jól és rosszabbul sikerült csapatépítő tréningekről. A hiba általában abból fakad, hogy ezek a tréningek sokszor rendkívül hosszúak és erőltetettek, ebből adódóan pedig nem érik el a kívánt hatást, sőt akár még negatív eredményekkel is járhatnak. Sokesetben néhány, mindössze 10-20 percet igénybe vevő gyakorlat bőven elég annak érdekében, hogy a csapatot összekovácsolják és megteremtsék a megfelelő csapatmorált. Egy ilyen csapatépítő előtt azonban fontos azt is meghatározni, hogy milyen célból kerül az megszervezésre, és mik azok a kihívások, amik megoldását elősegíthetik. Az a cél, hogy a csapattagok jobban megismerjék egymást, egy kialakult konfliktust kell tisztázni vagy teljesen más indok áll mögötte? Ennek a megválaszolása kifejezetten fontos, hisz a gyakorlatokat a probléma jellegéhez szükséges igazítani a megfelelő hatás elérése érdekében.

Inspiráció és elismerés nyújtása

A vezetőség egyik kiemelten fontos feladata, hogy olyan légkört teremtsen, ahol a szervezet tagjai motiválva érzik magukat. Ennek egyik legjobb módja, ha munkájukat elismerik, amit helyzettől és a sikeresség mértékétől függően szavakkal és anyagi javakkal egyaránt ki lehet fejezni. Működő módszer lehet erre a csoportos elismerő e-mail, szóban kifejezett személyes köszönet, előléptetések, különböző bónuszok vagy akár extra szabadnapok lehetőségének biztosítása is. Felmérések egyébként igazolták, hogy azoknál a vállalatoknál, amelyeknél különböző, a teljesítménytől függő jutalmazási rendszerek működnek, az alkalmazottak több, mint 80%-a elégedett a munkáltatójával.

Amennyiben szívesen vennél részt csapatmunkában és válnál egy szervezet részévé, látogass el a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalára a legfrissebb lehetőségekért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.