Mérgező munkahelyi légkör – Mik a jelei? Hogyan kezeljük?

Mérgező munkahelyi légkör – Mik a jelei? Hogyan kezeljük?

Életünk egy jelentős részét munkával töltjük és korántsem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tesszük. Munkahelyválasztáskor természetesen a cég hírneve, múltja, illetve az ajánlott bér egy kiemelten fontos szempont, azonban nem szabad az olyan tényezők jelentőségét sem lebecsülni, mint a munkahelyi légkör, vagy a munkakörrel járó stressz mértéke. Egy rossz közegben és/vagy stresszes munkakörben ugyanis könnyen kiéghetünk, ez az érzet pedig könnyen begyűrűzhet a magánéletünkbe, károsítva emberi kapcsolatainkat. Ennek tükrében a jó fizetés vagy a nívós pozíció értéke már jóval inkább átgondolandóbb annál, minthogy kizárólag ezeket a szempontokat vegyük figyelembe az álláskeresésnél.

Már az állásinterjún észlelhetünk intő jeleket

Nem kell feltétlenül már cég alkalmazásában állnunk ahhoz, hogy toxikus légkörre utaló jelekkel szembesüljük, sokszor ugyanis már az állásinterjú előtt, vagy magán a felvételi elbeszélgetésen felfigyelhetünk aggasztó jelekre. Ha például az interneten böngészve szinte kizárólag rossz dolgozói véleményeket olvasunk az adott vállalatról, és pozitív tapasztalatoknak szinte nyomát sem találjuk, akkor már kezdhetünk gyanakodni. Ettől függetlenül jó, ha az ember saját tapasztalatokat is szerez a céggel kapcsolatban mielőtt véleményt alkot, így egy esetleges állásinterjús részvétel mindenképp javasolt.

Az interjún általában lehetőségünk nyílik a HR-től, illetve a szakmai oldaltól is kérdezni, és ezt az alkalmat semmiképp se hagyjuk ki azt illetően, hogy a kollégákkal, menedzsmenttel kapcsolatban puhatolózzunk. Kérdezhetünk például arról, hogy az előttünk a megpályázott pozíciót betöltő kollégák mennyi időt töltöttek a cégnél. Gyanakodásra adhat okot, ha kimondottan rövid időintervallumokat említenek válaszukban, ilyenkor akár tovább érdeklődhetünk távozásuk miértjeivel kapcsolatban. Ha mellébeszélést, ködösítést tapasztalunk, az szinte biztos jele annak, hogy gyanúnk nem volt alaptalan és valami nagyon nincsen rendben az állást illetően.

Ezen felül jó kiindulási alap lehet magának az interjúnak a hangulata, illetve az ahogyan bánnak velünk. Ha nagyon megváratnak, durván, elutasítóan kezelnek az elbeszélgetés során, az mind-mind intőjel lehet azzal kapcsolatban, hogy nem a legideálisabb körülmények várnak ránk, már ami az általános munkahelyi hangulatot illeti. Továbbá azt is érdemes megfigyelni, ahogy az interjú készítői egymással beszélnek. Ha elnyomják, esetleg a szemünk láttára leteremtik, kritizálják egymást, akkor szintén élhetünk a gyanúperrel, hogy a munkahelyen toxikus légkör uralkodik. Végül pedig hallgassunk az ösztöneinkre is, ha összességében rossz szájízzel távozunk az interjúról és rengeteg kételyünk van a vezetőket, munkatársakat, illetve a pozíció feladatait illetően, lehet jobban tesszük, ha visszavonulót fújunk.

 

Mik a jelei annak, ha mérgező munkahelyi környezetben dolgozunk?

Természetesen az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy csak később, esetleg valaminek a bekövetkezésének a hatására (pl. új menedzsment) szembesülünk azzal, hogy valami nincs rendben és már nem ugyanúgy érezzük magunkat munkahelyünkön, mint ahogy azt tettük korábban. A következőkben néhány, a toxikus munkahelyi környezetre utaló jel kerül bemutatásra.

  • Nem hallgatnak a véleményünkre: Ha úgy érezzük, hogy minden meglátásunk hiábavaló, mert a munkatársaink vagy a vezetés teljességgel figyelmen kívül hagyja, az az első jele lehet annak, hogy nem a megfelelő környezetben vagyunk.
  • Rengeteg pletyka: Senki sem szereti, ha összesúgnak a háta mögött. Rendkívül romlott légkörre utal, ha bármivel kapcsolatban félünk véleményt nyilvánítani vagy információt megosztani, mert azon kell agyalnunk, hogy ez milyen módon fog másokhoz eljutni.
  • Nárcisztikus vezetés: A nárcisztikus vezetők sajnos gyakran keserítik meg a munkahelyi légkört. Elvárják a tökéletes munkavégzést, bármiféle probléma felmerülése esetén pedig rögtön a felelősökre mutogatnak, akik természetesen sohasem sem ők.
  • Kommunikáció hiánya: Egy szervezet jó működéséhez elengedhetetlen a nyílt és őszinte kommunikáció, továbbá annak töltete sem mellékes. A toxikus munkahelyi környezet egyik alapvető okozója lehet, ha a dolgozók nem kapják meg a munkavégzéshez szükséges információkat, ezenkívül munkájukat illetően kizárólag negatív visszacsatolást kapnak a vezetéstől.
  • Kevés dolgozó, nagy leterheltség: A munka-magánélet egyensúly mindenki számára kifejezetten fontos. Számos példa mutatkozik ugyanakkor arra, hogy a munkáltató igyekszik spórolni a munkaerőn és a lehető legalacsonyabb létszámot alkalmazni, ez miatt pedig a dolgozók leterheltek, ami a munkahelyi légkörre is erős kihatással bír.

Rossz munkahelyi légkör

 

Mit tudunk tenni ellene?

Egy új munkahely keresése nem megy egyik napról a másikra, továbbá számos olyan tényező fennállhat, ami megnehezítheti a váltásunkat. Ezért kénytelen vagyunk alkalmazkodni, a következőkben ehhez sorolunk fel néhány tanácsot.

  • Találjunk valakit, aki hasonlóan érez: Mindig jól eső érzés olyat találni, aki osztja nézeteinket. Keressük ezen emberek társaságát, és támogassuk egymást a nehéz időkben, például mikor úgy érezzük, hogy a főnökünk különösen ránk szállt.
  • Keressünk munkahelyen kívüli elfoglaltságokat: Rendkívül fontos, hogy keressünk valami olyan tevékenységet, amivel letudjuk vezetni a felgyülemlett feszültséget. Ez nagymértékben megkönnyítheti a mindennapi stresszel, feszültséggel járó munkavégzést.
  • Foglaljuk el magunkat: Sokat segíthet, ha listát készítünk elvégzendő feladatainkról, és kizárólag azokra próbálunk összpontosítani. Igyekezzünk tehát kizárni minden olyan tényezőt, ami negatívan befolyásolná a munkamorálunkat.
  • Dokumentáljunk mindent, ami a munkánkhoz köthető: Tegyük magunkat „támadhatatlanná”. Mentsünk el minden e-mailt, és kezeljük kiemeltként azokat, melyben utasításokat fogalmaznak meg felénk. Ezenkívül, ha szóban megállapodunk valamivel kapcsolatban a felettesünkkel, arról ezt követően kérjünk írásos megerősítést, elkerülve ezzel a félreértéseket.
  • Dolgozzunk ki menekülési stratégiát: Ha úgy érezzük menthetetlen a helyzet, és a mérgező munkahelyi légkör már a magánéletünkre is befolyását teszi, kezdjünk el a kilépési stratégiánkon gondolkodni. Belekezdhetünk aktív álláskeresésbe, esetleg különböző képzéseken, kurzusokon vehetünk részt annak érdekében, hogy könnyebben találjunk új munkát. Fontos, hogy ezt elkezdjük, hisz ha látjuk a fényt az alagút végén hatékonyabban fogunk megbirkózni az aktuális munkahelyünk jelentette kihívásokkal.

Ha belefásultál jelenlegi munkádba és új kihívásokra vágysz, nézz körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalán a legújabb lehetőségekért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.