Az EQ szerepe a munkaerőpiacon

Az EQ szerepe a munkaerőpiacon

Az IQ-szint fontosságáról valószínűleg mindenki hallott már élete során. Az IQ, azaz az intelligenciahányados szerepe már gyermekkorban előkerülhet, hisz a kiemelkedő tudású diákok teljesítményét gyakran tudják be annak, hogy az átlagnál biztosan magasabb IQ-val rendelkeznek. Könnyen gondolhatnánk, hogy ezen gyerekeknél a magas intelligenciaszint egyet jelent majd a későbbiekben a sikeres karrierrel és könnyű elhelyezkedéssel a munkaerőpiacon. Ekkor kap azonban nagy szerepet az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia, ennek mértéke ugyanis korántsem mindegy az életben való eredményes boldogulást illetően.

Mit jelent az, hogy érzelmi intelligencia?

Az EQ azon képességet foglalja magában, melynek segítségével képesek vagyunk azonosítani saját, illetve mások érzelmeit, ezt követően pedig hatékonyan kezelni azokat. Tehát míg az IQ esetében a racionalitásért, illetve különböző logikai folyamatokért felelős képességről beszélhetünk, addig az EQ jóval inkább a közösségi élethez való alkalmazkodásban játszik szerepet. Mára rengeteg kutatás és tanulmány készült az EQ-val kapcsolatban, a leghíresebb talán Daniel Goleman amerikai pszichológus, tudományos újságíró modellje, aki az érzelmi képességeket öt kategóriába sorolta, és azon belül is jól elkülöníthetővé tett két csoportot: ezek a személyes kompetenciák és a szociális kompetenciák az érzelmi intelligencia területén.

Miért fontos az érzelmi intelligencia?

Manapság egyre kevesebben vitatkoznak azzal, hogy az IQ önmagában nem elég ahhoz, hogy sikeres karriert fussunk be. Természetesen megkérdőjelezhetetlen előnyökkel jár, ha az átlagnál magasabb intelligenciaszinttel rendelkezünk, például nem okoz akkora nehézséget bekerülni az egyetemre, illetve könnyebben sajátíthatunk el olyan kompetenciákat, ami másoknak csak nagy nehézségek árán sikerül. Ugyanakkor az élet minden területén közösséget alkotunk és mindenki tartozni szeretne valahová. Ehhez pedig elengedhetetlenek a szociális készségek, melyek megtanulását, gyakorlati alkalmazását az EQ teszi lehetővé. Továbbá lehet, hogy sikeresen bekerülünk az egyetemre, de ott folyamatos teljesítménykényszer alatt leszünk, egy stresszes vizsgaidőszak sikeres teljesítéséhez pedig elengedhetetlen a magas EQ.

Érzelmi intelligencia fontossága

 

Az életünk mely területeire van hatással az EQ?

  • Iskolai/munkahelyi teljesítmény: Fentebb egy iskolai példát említettünk, de az EQ fontosságát ugyanúgy elképzelhetjük egy munkahelyi szituációban is. Ahhoz ugyanis, hogy jól teljesítsünk egy munkahelyen a közösség részévé kell váljunk, szót kell értenünk munkatársainkkal, és ehhez nélkülözhetetlen a magas érzelmi intelligencia.
  • Fizikai egészség: Ha nem tudjuk kezelni az érzelmeinket, akkor jó eséllyel a stresszt sem. A túlzott stressz pedig bizonyítottan negatív kihatással lehet testi egészségünkre, többek között magas vérnyomáshoz vezethet, növeli a szívroham és a stroke kockázatát, meddőséget okozhat, továbbá felgyorsítja az öregedési folyamatokat. Tehát az EQ fejlesztésének első lépcsőfoka a stresszhelyzetek kezelésének megtanulása.
  • Mentális egészség: A mentális egészség nem kevésbé fontos, mint a fizikális, és a kontrolálatlan érzelmek, illetve a már említett stressz könnyen kiszolgáltatottá tehet bennünket a depressziónak és a szorongásos betegségeknek.
  • Emberi kapcsolataink: Az érzelmeink megértésével és azok irányításával könnyebben kifejezhetjük magunkat, illetve képesek leszünk az együttérzés kimutatására másokkal szemben. Ezen képesség pedig elengedhetetlen abban a tekintetben, hogy őszinte, erős kapcsolatokat építsünk mind a munkahelyen, mind a magánéletben.
  • Szociális intelligencia: A magas EQ lehetővé teszi, hogy felismerjük a társadalmi problémákat, és segíti az azonosulást más emberek problémáival. Segítségével könnyebben integrálódunk társadalmi csoportokhoz, és könnyebben megértjük a társadalmi kommunikációt.

Hogyan fejleszthető az EQ?

Természetesen az EQ akárcsak az IQ fejleszthető. Ennek az egyik legjobb módja, hogy belekezdünk kommunikációnk fejlesztésébe, ugyanis a kommunikáció az, amin keresztül kapcsolatokat teremthetünk embertársainkkal. Fontos, hogy ne csak hatékonyan beszélni, hanem hallgatni is megtanuljunk. Egy kommunikációhoz ugyanis legalább két ember kell, és mindkét félnek lehetőséget kell adnia a másiknak a nézetei kifejtésére. Ezenkívül jó, ha utánajárunk különböző konfliktuskezelési technikáknak, ezeknek hatékony kezelése ugyanis nélkülözhetetlen, ha részesei szeretnénk lenni egy közösségnek. Ezzel kapcsolatban szorosan összefügg a kritika kezelésének képessége, sokszor ugyanis előremutató, ha a kritikát nem sértésnek vesszük, hanem inspirációként értelmezzük. Végül pedig a pozitivitást emelnénk ki, itt persze nem valamiféle hurráoptimizmusra kell gondolni, hanem annak képességére, hogy hosszú távon gondolkodjunk és a tanulási lehetőségeket keressük az egyes kudarcokban is.

Ha a legfrissebb állásajánlatokra vagy kíváncsi Nyíregyházán, nézz körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalán.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.