Új főnök a láthatáron? Így tehetünk jó benyomást!

Új főnök a láthatáron? Így tehetünk jó benyomást!

Egy új főnök érkezése kissé idegőrlő tud lenni, hisz korántsem mindegy, hogy kinek az utasításait kell követnünk a továbbiakban. Az új vezető számos területen befolyását teheti, személye többek között az általános munkahelyi légkörben is változásokat eredményezhet. Természetesen ennek a változásnak a pozitív és negatív kimeneteli lehetősége egyaránt fennáll, ugyanakkor rajtunk is múlik, hogy összességében milyen lesz a megítélése a vezetőváltásnak.

Az egyik legnehezebb dolgot egy új főnök érkezésekor mindig az ismerkedés szakasza jelenti. Valószínűleg a régi felettesünk minden elvárását kiismertük, tudtuk mi az, amire különösen nagy figyelmet fordít és mi az, aminek nem tulajdonít túlzott jelentőséget. Ezt a folyamatot egy új főnök érkezésekor kezdhetjük elölről, és mivel mindannyiunkban dolgozik a vágy, hogy jó benyomást keltsünk az első napokban, ez nem biztos, hogy egy stresszmentes procedúra lesz. Persze vannak trükkök, amivel megkönnyíthetjük a dolgunkat, így a következőkben azokat a tanácsokat fogjuk sorra venni, melyeket megfogadva már korán megkezdhetjük az új főnökünkkel való jó kapcsolat kiépítését.

Törekedjünk a közös hang megtalálására

Már az új főnök megérkezése előtt tehetünk pár lépést annak érdekében, hogy hamar megtaláljuk a közös hangot. Ezt némi kutatómunka árán tehetjük meg, tehát ha megtudtuk az új feletessünk nevét, utánanézhetünk szakmai múltjának LinkedIn profilján keresztül, esetleg érdeklődhetünk személyével kapcsolatban a közös ismerőseinknél. A lényeg, hogy keressünk valami olyan közös vonatkozási pontot, ami jó beszélgetési alapot nyújthat az első napokban.

Ismerkedés az új főnökkel

Mutassunk empátiát

Természetes, hogy már az első napokban bizonyítani szeretnénk rátermettségünket és szakértelmünket az új főnökünknek, ugyanakkor fontos, hogy ne legyünk rámenősek, ne zsongjuk őt körül mindjárt az első napokban. Próbáljuk beleképzelni magunkat az ő helyzetébe, illetve abba, hogy mekkora nyomással járhat egy új helyen a vezetői pozíció jelentette feladatkörnek való megfelelés. Igyekezzünk tehát empatikusan eljárni, vagyis nyújtsunk segítséget, ha szükség van ránk, ugyanakkor vonuljunk vissza és csendben tegyük a dolgunkat amennyiben nem.

Ne hízelegjünk túlságosan, de azért mutassuk meg magunkat

Semmiképp sem ajánlatos túlzottan az új főnöknek kérkedni a cégnél elért eddigi eredményeinkkel, vagy kifejezetten a hízelgés jeleit mutatni. Ne próbáljuk meg azonnal rámenős szívességek mentén megkedveltetni magunkat, ugyanakkor arra is figyeljünk, hogy túlzottan háttérbe se maradjunk. Némileg visszautalva az előző pontra, egyfajta egyensúlyt kell megteremtenünk a megtett szívességeink és a visszahúzódás között. Ez azt jelenti, hogy legyünk tevékenyek, mutassunk proaktivitást, a túlzásokat azonban mindenképp kerüljük.

Ismerjük ki a kommunikációs stílusát

A másokkal való kapcsolatteremtés egyetlen lehetősége a kommunikációban rejlik. Éppen ezért fontos, hogy már az elején kipuhatolózzuk, hogy az új felettesünk milyen csatornákat részesít előnyben ennek a megvalósításához. Vannak, akik az azonnali válaszadás lehetőségét megteremtő telefonhívásra vagy személyes találkozókra esküsznek, de akadnak olyanok is, akik szeretnek mindent írásban rögzíteni, ezért az e-mailben való kommunikációt preferálják. Tapasztaljuk ezt korán ki, és ennek megfelelően kommunikáljunk a főnökünkkel.

Segítsük az első sikerek elérésében

A legfontosabb egy új vezető számára, hogy már az elején sikereket érjen el, és rendkívül jó benyomást kelthetünk, ha segítünk ezen célok azonosításában, majd megvalósításában. Ezt úgy tehetjük meg, ha bemutatjuk azokat a területeket, melyek apróbb változtatásokat igényelnek, ugyanakkor növelhetik a munkavégzés hatékonyságát, esetleg régóta elhanyagolt problémákat kezelnek. Ezek megvalósítása, illetve megoldása olyan sikerélményként szolgálhatnak az új főnök számára, melyek segíthetik átlendíteni a nyomás okozta kezdeti nehézségeken, rólunk pedig egy jó csapatjátékos benyomását kelthetik.

Ne panaszokkal, hanem megoldásokkal álljunk elő

Nem szerencsés, ha látványosan kritizáljuk korábbi főnökünk módszereit, elvárásait. Ehelyett törekedjünk arra, hogy megoldási javaslatokkal álljunk elő. Fogalmazzuk meg azokat a dolgokat, melyek döcögősen működtek a korábbi vezetés ideje alatt, és éljünk azzal a lehetőséggel, hogy javaslatot teszünk az új főnöknek ezek kiküszöbölésére. Akár ezek megvalósítását is felajánlhatjuk, ezzel mintegy megszabadítva őt plusz terhektől.

Ha új lehetőségek után kutatsz Nyíregyházán, nézz körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalán a legújabb nyitott pozíciókért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.