Ezek manapság a legfontosabb hard skillek!

Ezek manapság a legfontosabb hard skillek!

Az álláshirdetésekben rendszerint látunk különböző kompetenciákra megfogalmazott követelményeket, melyek hiányában gyakorlatilag esélyünk sincs egy adott pozíció megpályázására. A hard skillek ugyanis olyan elsajátított, egzakt módon mérhető képességeket foglalnak magukban, melyek gyakorlatilag egy munkakör ellátásának az alapjait teremtik meg. Ezek a képességek persze területenként merőben eltérőek, és nehézségükben, elsajátítási módszereikben, illetve a megtanulásukhoz szükséges időtartamukban is különböznek. Arra azonban lehet egy iránymutatást adni, hogy szakterületekre lebontva, melyek azok a hard skillek, amivel leginkább érvényesülni lehet a munkaerőpiacon. A következőkben pedig erre fogunk kísérletet tenni!

De mielőtt ezt megtennénk, nem árt, ha a tisztánlátás végett kicsit definiáljuk, hogy mit értünk hard skill alatt. A bevezetőben említve lett, hogy elsajátított, mérhető képességről van szó. A legegyszerűbb és legtöbbet emlegetett példa erre mindig a nyelvtudás. Az idegennyelv-tudásának szintjét bárki lemérheti jól kidolgozott teszteken keresztül. Az eredményeit pontokban mérve kapja és ezalapján képes magát elhelyezni a különböző nyelvtudási szintet jelölő kategóriák valamelyikében: A1-A2-B1-B2-C1-C2. Összességében tehát egy hard skill esetében a tudásunk szintje pontosan belőhető, a tanulási módszerek pedig egyértelműek. De ha még így sem lenne teljesen világos, ezek a cikkek talán egy kicsit részletesebb definíciót fognak nyújtani:

https://nyiregyhazaallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/821/hard-skillek-soft-skillek-e2-80-93-melyik-micsoda

https://checkpoint-it.hu/hard-es-soft-skillek-jelentsege-a-munkaerpiacon.html

Visszakanyarodva az eredeti témához, ebben az írásban azokat a hard skilleket fogjuk sorra venni, melyek a legfontosabbak egyes területeket illetően, és ezek birtokában jelentősen leegyszerűsödhet az álláskeresésünk folyamata, akár Nyíregyházán is.

Alapvető számítógépes készségek

Manapság már elengedhetetlen, hogy legalább alapfokú műveleteket képesek legyünk számítógépen végrehajtani. Az alapvető ismeretekkel pedig akár már munkát is vállalhatunk olyan számítógép-használatot mindenképpen igénylő pozícióban, mint például az irodai adminisztrátor. Az alapvető számítógépes készségek pedig mint hard skill, példaként az alábbiakból tevődhetnek össze:

  • MS Office (Word, Excel, Outlook, PowerPoint, OneNote, Access)
  • Google Drive
  • Google Sheets
  • Levelező programok
  • Vállalatirányítási rendszerek
  • Adatbáziskezelés

Programozási készségek

Talán az egyik legértékesebb hard skill manapság az az egyes programozási nyelvek ismerete. Ennek segítségével ugyanis széles körben nyílhatnak meg előttünk lehetőségek a munkaerőpiacon, és az ismereteinktől függően akár több területen is elhelyezkedhetünk. Íme a legkeresettebb programnyelvek közül néhány:

  • Java
  • PHP
  • JavaScript
  • C#
  • C++
  • Python
  • ios/Swift
  • SQL

Programozási készség

Ezen programnyelvek Nyíregyházán történő elsajátítási lehetőségeiről az alábbi linkeken tájékozódhatunk:

https://nyiregyhazaallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/780/it-kepzesek-nyiregyhazan

https://nyiregyhazaallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/696/tanulj-informatikat-hogy-tied-legyen-a-jovo-e2-80-93-kepzesek-es-tanfolyamok-munkalehetosegek-nyiregyhazan

 

Analitikus képességek

A mai adat vezérelte világunkban az erős analitikus képességek könnyedén alkalmazhatók és akár karrier is építhető rájuk. Az analitikus készségek magukban foglalják az adatok összegyűjtését, elemzését, az ezekből való következtetések levonását, majd ezek későbbi prezentálását. Példák, amik jól mutatnak az önéletrajzban:

  • Kutatási technikák
  • Előrejelzés
  • Adatbányászat
  • Adatok és metrikák értelmezése
  • Riporting

Marketing ismeretek

Egy vállalkozás sikerét jelentős mértékben befolyásolja annak marketingje. A marketing meglehetősen széleskörű tevékenység, többek között feladatkörébe tartozik a reklámtervek kidolgozása, fogyasztói szokásokkal kapcsolatos kutatások elvégzése, illetve egy komplett vállalati arculattervezés is. Nézzük néhány példát arra milyen hard skilleket foglalhat magában:

  • Keresőoptimalizálás (SEO)
  • PPC – „Pay Per Click”
  • Közösségi média marketing
  • UX Design
  • Adatvizualizáció
  • Google Analytics és Google Search Console

Designer készségek

A különböző grafikai szoftverek ismeretével rendelkező munkavállalók szintén rendkívül keresettek a munkaerőpiacon, akár rendkívül változatos munkakörökben is alkalmazhatják tudásukat. Részt vehetnek marketingtevékenységekben, tervezhetnek képeket weboldalakra, webshopokra és közösségi média felületekre, de még akár különböző csomagolások kinézetét is alakíthatják. Néhány fontos ismeret ezen a területen:

  • Photoshop
  • Illustrator
  • InDesign
  • CorelDraw

Természetesen ezeken kívül még számos további, jól eladható hard skillt lehetne felsorolni, olyanokat, mint például a számviteli ismeretek, projektvezetői tapasztalatok vagy a nyelvtudás. Ezek azonban önmagukért beszélnek, valószínűleg mindenki érzékeli belőlük, hogy mit takarnak. Az azonban összességében bizonyos, hogy az egyre nagyobb teret kapó soft skillek fejlesztése mellett, kifejezetten ajánlatos új mérhető kompetenciákat, azaz hard skilleket is elsajátítani.

Ha Nyíregyházán kamatoztatnád kompetenciádat, nézz körül a https://nyiregyhazaallas.hu/ főoldalán a legújabb nyitott pozíciókért.

 

NyiregyhazaAllas.hu / N.G.